A Rizla Suzuki holnap többet szeretne elérni, mint a sachsenringi dombokon körözgetni. A nehéz időmérő edzés után ezért még rengeteg munka vár rájuk, hogy holnap elvárásaiknak megfelelően versenyezhessenek és végezzenek a Német Nagydíjon.
Loris Capirossi az ötödik sor közepéről fog rajtolni, csapattársa, Alvaro Bautista pedig mögüle a hatodik sor elejéről. Mindkét versenyző keményen dolgozott ma, s elvégeztek néhány változtatást a Suzuki GSV-R-en, hogy jobban kihasználhassák a bennük rejlő potenciált a 3,671 km hosszú német pályán. Akár már néhány tized-másodperc javítás is az élbolyba repíthette volna őket, de egyikőjük sem volt képes megtalálni az áttörő megoldást, ami hozzásegítette volna őket az elképzeléseikhez. Mindketten jól szeretnék elkapni a rajtot.

Loris Capirossi: 14. rajtpozíció
„Ma sokat dolgoztunk a beállításokon, és mindenki megpróbálta a legjobbját nyújtani, de még mindig szenvedünk a motorral. Az eleje még mindig nincsen teljesen rendben annak ellenére, hogy maga a gép javult némileg tegnap óta. Ma az elektronikai beállításokon is kellett dolgoznunk, mert ezen a téren is elég sokat kínlódtunk. Sikerült javítanunk valamit a traction controllon, de az még mindig nem elég. A bemelegítő edzésre van egy határozott ötletünk, amit ki akarunk próbálni, utána pedig összeülünk, és eldöntjük, melyik utat válasszuk holnap.”
.jpg)
Alvaro Bautista: 16. rajtpozíció
„Javultunk tegnap óta, de a probléma az, hogy a többiek is ezt tették. Ugyanabban a pozícióban maradtunk, mint tegnap, s a különbség az első és köztem szintén ugyanaz. A jó dolog az, hogy jó érzésem van a használt gumikon, s képes voltam egyenletes teljesítményre. A probléma, hogy elég hátulról rajtolok, ami elég nehéz lesz, mert ebben a kategóriában az első pár kör nagyon fontos. Megpróbálom jól elkapni a rajtot, s jó pozícióban maradni a verseny első felében. A jó ritmusommal előfordulhat, hogy a legjobb tíz között harcolhatok, de ehhez fontos lesz a jó start, s én megpróbálom a legjobb formámat hozni.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4222
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4222