Az eredmények ellenére, kissé meglepő módon, Andrea Dovizioso és Dani Pedrosa is előrelépésről beszél a katatari teszt első napját követően, pedig még mindig több mint 1,5 másodperccel vannak Rossi mögött.
A Honda gyári csapatánál tehát előrelépésről beszélnek, viszont ha az ember az időeredményekre tekint, akkor talán nem csoda, hogy sokan kezdik el vakargatni a fejecskéjüket és egyúttal teszik fel maguknak a kérdést, hogy hol van itt az előrelépés. Nos, márpedig az ott van valahol, legalábbis ha Dovizioso és Pedrosa is ezt állítja. Hiszen mi értelme lenne pont most félrebeszélni? A köridők azonban sajnos nem az előrelépésről árulkodnak. Sőt… A legutóbbi teszt (Malajzia) utolsó napján mind a két Repsolos 1,2 másodperccel volt Rossi mögött a hetedik, valamint a nyolcadik helyen, ezúttal viszont másfél másodperccel bizonyultak rosszabbnak a Yamahán ülő és egyben éllovas olasznál. Ezen felül még azt is érdemes megemlíteni, hogy a legjobb Hondás nem Pedorsa, de nem is Dovi lett, hanem az LCR Honda színeiben versenyző Randy De Puniet, aki szintén több mint egy szekundummal volt lassabb a Dokitól. Puniet eredménye ugyan azt bizonyítja, hogy van azért még potenciál az RC212V-ben, amit a két Repsolos nem tud, vagy esetleg nem akar kihasználni, de azt sajnos nem tudni, hogy van-e annyi a motorban, hogy odaérjenek közvetlenül a leggyorsabbak mögé.

Andrea Dovizioso, 6. hely, 1.56.811 (+1.409 Rossitól)
„Elégedett vagyok, ugyanis egyforma köröket tudtam menni, ami úgy vélem, hogy a második napra egész jó alap lehet a számunkra, amikor is az lesz a célunk, hogy 1.56 alá tornázzuk az időeredményeinket. Kicsit változtattunk az üléspozíciómon, ami nem várt mértékű javulást hozott, valamint kipróbáltunk egy új lengőkart. Azt tudom mondani, hogy sokkal elégedettebb vagyok, mint legutóbb Malajziában. Az első napon egyelőre még nem a gyorsaságra törekedtünk, tehát nem mutattuk meg, hogy mit is tudunk valójában, szóval többek között ezért is várok sokat a teszt utolsó napjától.”

Dani Pedrosa, 10. hely, 1.57.047 (+1.645 Rossitól)
„Sikerült fejlődnünk, mai azt jelenti, hogy előrébb tudtunk lépni az előző teszthez képest, ez pedig egy pozitív dolog. Biztos vagyok benne, hogy holnap tovább fejlődhetünk és közelebb tudunk kerülni a legjobbakhoz. Persze ennek eléréséhez elengedhetetlen a kemény munka. Ahhoz, hogy a célunkat megvalósítsuk először is kezdeni kell valami a hátsó felfüggesztéssel, mivel a kigyorsításoknál, valamint a kanyarbemeneteleknél nem valami stabil a motor hátulja. Már csak egyetlen napunk van hátra az előszezoni tesztekből, szóval most ebből az egy napból annyit kell kihozni, amennyit csak tudunk.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3210
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3210
Címzett:
2010-07-29 21:21:17
A mosolyikonok csakis a hozzászólás szövegében jelennek meg, a nicknevekben nem. URL-ek használata egyenlőre nem engedélyezett. Kérünk mindenkit, hogy mellőzze a nem ide illő szavakat. Köszönjük.
vastag, dőlt, aláhúzott,
áthúzottAz URL/webcím beírása, kép beszúrása nem engedélyezett. A hírre hivatkozni a számával lehet (címsorban látszik), ilyen formában: "#1234" (idézőjel nélkül).
A smiley ikonok behelyettesítése automatikus, mutass az egérrel az ikonra. A megjelenő karaktereket kell a szövegbe írni. Csak az itt látható formázások, ikonok engedélyezettek.
Pl.:
vastag betű --> [b]vastag betű[/b]