Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke. Suchman Tamás azt mondja, döntsön a következő kormány a kérdésben.
A Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke a Magyar Rádiónak úgy nyilatkozott, a kormányfőnek csak délután jelenti be elhatározását, lépését pedig azzal indokolta, hogy a beruházást sok vádaskodás veszi körül. Pénteken utoljára még részt vesz egy magas szintű szakmai egyeztetésen a sávolyi motorversenypálya ügyében, azután lemond a beruházás koordinálásával járó posztjáról. Hozzátette, még várja a miniszterelnök döntését Sávoly ügyében. A szocialista politikus úgy fogalmazott; "Sajnálom, hogy semmit, ami a közjót szolgálja, ebben az országban nem lehet tisztességesen végigvinni." A beruházásra 20 milliárd forintot fordítana az állam, és 15 milliárd forintra vállalna garanciát.

A sávolyi motor pálya körül kialakult helyzet miatt mondott le ugyancsak Niklai Ákos a Magyar Turizmus Zrt. elnöki posztjáról azonnali hatállyal. A beruházás megvalósítására ugyanis egy vegyesvállalatot hoztak létre Balatonring Zrt. néven, amelyben 70 százalékban a Worldwide Circuit Management SL., 30 százalékban a Magyar Turizmus Zrt. a tulajdonos.
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3172
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3172
Címzett:
2010-07-29 21:23:27
A mosolyikonok csakis a hozzászólás szövegében jelennek meg, a nicknevekben nem. URL-ek használata egyenlőre nem engedélyezett. Kérünk mindenkit, hogy mellőzze a nem ide illő szavakat. Köszönjük.
vastag, dőlt, aláhúzott,
áthúzottAz URL/webcím beírása, kép beszúrása nem engedélyezett. A hírre hivatkozni a számával lehet (címsorban látszik), ilyen formában: "#1234" (idézőjel nélkül).
A smiley ikonok behelyettesítése automatikus, mutass az egérrel az ikonra. A megjelenő karaktereket kell a szövegbe írni. Csak az itt látható formázások, ikonok engedélyezettek.
Pl.:
vastag betű --> [b]vastag betű[/b]