A legutóbbi 125/Moto2 teszten igencsak jól szereplő fiatal spanyol versenyző meglehetősen bizakodó a jövőt illetően. Úgy érzi, a rossz körülmények ellenére is javulni tudtak.
A Bainet Debi motorosa némiképp hátradőlhetett a teszt után, mivel csak honfitársa, Marc Marquez tudott nála gyorsabb időt motorozni, így a második hellyel a tarsolyában távozott Espargaro a jerezi pályáról. Véleménye szerint jól szerepeltek, noha az eső hátráltatta őket jó pár dologban: „Egész jó volt, úgy érzem, jó munkát végeztünk a hétvége során. Voltak ugyan kisebb gondjaink, főleg a felfüggesztéssel, de e téren is lépésről lépésre fejlődünk.” – mondta a fiatalabbik Espargaro – „A legnagyobb problémát mégis a rendelkezésre álló idő okozta. Úgy, hogy gyakorlatilag tíz percenként leszakad az eső, nem tud az ember stabilan teljesíteni. Nem tudtunk hosszabb etapokat futni, és így a gumik viselkedését sem sikerült tanulmányoznunk. Ezek a tesztek arra jók, hogy pozitív vagy negatív megerősítést szerezzenek általuk a csapatok, mi pedig a jelek szerint jó irányba haladunk.”

Espargaro a többi társával ellenben nem is volt lusta, ugyanis míg sokan ki sem gördültek az aszfaltcsíkra, ő 44 kört teljesített, hogy azért szerezzen némi, még ha nem is sok tapasztalatot motorján. „A tavalyi év során komoly gondjaim akadtak a vizes pályákon, úgyhogy még jól is jött ez a nap, jót tett az önbizalmamnak. A reggel folyamán száraz pályán 1:59.8-as időt futottam, míg délután nedves aszfalton 2:0.3-ra voltam képes, méghozzá úgy, hogy közben két külön váz- és gumitípust próbáltam ki. Olyan három nap volt ez, ahogy száraz, vegyes, és vizes körülmények közt kellett teljesítenünk, és a legjobbak között végeztünk.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3168
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3168
Címzett:
2010-07-29 21:16:55
A mosolyikonok csakis a hozzászólás szövegében jelennek meg, a nicknevekben nem. URL-ek használata egyenlőre nem engedélyezett. Kérünk mindenkit, hogy mellőzze a nem ide illő szavakat. Köszönjük.
vastag, dőlt, aláhúzott,
áthúzottAz URL/webcím beírása, kép beszúrása nem engedélyezett. A hírre hivatkozni a számával lehet (címsorban látszik), ilyen formában: "#1234" (idézőjel nélkül).
A smiley ikonok behelyettesítése automatikus, mutass az egérrel az ikonra. A megjelenő karaktereket kell a szövegbe írni. Csak az itt látható formázások, ikonok engedélyezettek.
Pl.:
vastag betű --> [b]vastag betű[/b]