A MotoGP szervezőirodája, a Dorna, valamint a Telecom Italia több évre visszanyúló kapcsolatukat hosszabbították meg. Az olasz cég ezúttal is a TIM névvel fémjelzett márkáját fogja reklámozni a MotoGP-vel.
A Dorna és az olasz kommunikációs vállalat közös együttműködése 2005-ben kezdődött, ekkortól fogva láthattuk a mára már unalomig ismert TIM logókat a versenypályák egyes szegleteiben. Hogy mennyi időre szól a hosszabbítás, azt nem tudni, de az biztos, hogy a TIM lesz továbbra is az Olasz Nagydíj – Gran Premio d’Italia TIM – főszponzora.

Pau Serracanta, a Dorna szponzorfelelőse a következő gondolatokat osztotta meg az eset kapcsán: „Nagyon örvendünk ennek a jelentős eseménynek, és a Telecom Italia folytonos bizalmának. Évek óta támogatnak minket, és még mindig hisznek abban, hogy a MotoGP-ben történő részvétel nagyon jó lehetőség számukra. És amúgy is, mindig jó érzést kelt az emberben az, ha egy olyannal köt megállapodást, akivel az érdekei egyeznek.” – mondta Serracanta. Az üggyel kapcsolatban Carlo Formaro, a Telecom Italia külpolitikai igazgatója is örömét fejezte ki: „Ezen szerződés hosszú távú megújítása megmutatja, mennyire elkötelezte magát cégünk a fiatalok, a fiatal sportolók támogatása mellett. Egyre növekvő figyelemmel kísérjük a motorkerékpársportot, amivel legnagyobb közös vonásunk a folyamatos technikai innováció.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3166
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3166
Címzett:
2010-07-29 21:08:13
A mosolyikonok csakis a hozzászólás szövegében jelennek meg, a nicknevekben nem. URL-ek használata egyenlőre nem engedélyezett. Kérünk mindenkit, hogy mellőzze a nem ide illő szavakat. Köszönjük.
vastag, dőlt, aláhúzott,
áthúzottAz URL/webcím beírása, kép beszúrása nem engedélyezett. A hírre hivatkozni a számával lehet (címsorban látszik), ilyen formában: "#1234" (idézőjel nélkül).
A smiley ikonok behelyettesítése automatikus, mutass az egérrel az ikonra. A megjelenő karaktereket kell a szövegbe írni. Csak az itt látható formázások, ikonok engedélyezettek.
Pl.:
vastag betű --> [b]vastag betű[/b]