Thomas Lüthi, annak ellenére nyilatkozott elégedetten a legutóbbi jerezi tesztről, hogy meglehetősen rapszodikus körülmények közt kellett dolgozniuk.
Thomas Lüthi és csapata annak ellenére elégedettek eredményeikkel, hogy nem tudtak egy igazán erős tesztnapot sem letudni legutóbb Jerezben. A három nap során az Andalúz városban folyamatosan hol leszakadt, hol pedig megállt az eső, lényegében ellehetetlenítve ezáltal a csapatok munkáját. Az Interwetten-Moriwaki Moto2-es csapat azonban mondhatni elégedetten távozott, mivel a rossz körülmények ellenére a mezőny első harmadában végeztek.

„Az a helyzet, hogy egyre jobban érzem magam a motoron ülve.” – árulta el a 125-ös kategória 2005-ös világbajnoka – „A folyamatos esőzések miatt azonban sajnos nagyon kevés időt tudtunk a pályán tölteni. Ellenben ezért az időt kihasználva sokat dolgoztunk a motoron, és eszközöltünk jó néhány változtatást, amik segítségünkre is váltak. A második napon a ritmusomat azonban meglehetősen zavarta az, hogy néha vizes, néha pedig száraz volt a pálya, így több kényszerszünetet kellett beiktatnunk. Mindezek ellenére igyekeztünk nem idegesek lenni: jó időket motoroztunk amikor lehetett, és hasznosan kitöltöttük a kényszerpihenőket.” – árulta el Lüthi. A svájci 23 éves versenyző külön pozitívumként emeli ki, hogy a négyütemű Moriwaki MD600-as gépét sokkal könnyebb terelgetni, mint a korábbi kétütemű, negyedliteres vasakat.

De nem mindenki ilyen nyugodt a csapatnál, köztük van Terrel Thien, a csapatfőnök is, akit annyira nem hatotta meg az, hogy a holtidőben fontos munkálatokat tudott elvégezni a csapat a garázsban. Thien a pályaidőt hiányolta leginkább: „Az első napon a folyamatos eső miatt szétkaptuk a motort, majd véghez tudtunk vinni pár esőtesztet: ezek jól is sültek el, és meg is kellett őket lépni. Tom a negyedik helyen állt, mindössze négy tizeddel lemaradva Angelistől, aki az egész nap során élen állt.” – mondta Thien – „A második napon aztán megint esett, így az időjárás megint áthúzta a számításainkat. Fél óránál többet egy huzamban nem lehetett kint lenni a pályán, ez pedig nem sokat használt nekünk. Viszont azt a pár dolgot, amit meg tudtunk csinálni a néhány nap alatt, azt maradéktalanul elvégeztük. Most e téren már csak néhány apró elemet kell a helyére raknunk. Tom pedig nagyon jól tudott adaptálódni a 250-es gépekről a 600as négyüteműekre, precíz, hasznos információival nagyban hozzájárul a csapat fejlődéséhez.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3161
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3161
Címzett:
2010-07-29 21:13:01
A mosolyikonok csakis a hozzászólás szövegében jelennek meg, a nicknevekben nem. URL-ek használata egyenlőre nem engedélyezett. Kérünk mindenkit, hogy mellőzze a nem ide illő szavakat. Köszönjük.
vastag, dőlt, aláhúzott,
áthúzottAz URL/webcím beírása, kép beszúrása nem engedélyezett. A hírre hivatkozni a számával lehet (címsorban látszik), ilyen formában: "#1234" (idézőjel nélkül).
A smiley ikonok behelyettesítése automatikus, mutass az egérrel az ikonra. A megjelenő karaktereket kell a szövegbe írni. Csak az itt látható formázások, ikonok engedélyezettek.
Pl.:
vastag betű --> [b]vastag betű[/b]