A keddi nap folyamán Stefan Bradl és csapata, a Kiefer Racing, egy Kalexet tesztelt a németországi Hockenheim-i aszfaltcsíkon. Nem elképzelhetetlen, hogy a csapat jövőre már nem Suterrel megy majd.
Nem kizárt, hogy jövőre nem csak két német gyártmányú Moto2-es gép, vagyis KALEX, lesz a középső géposztály mezőnyében, hiszen a jelek szerint Stefan Kiefer csapata, a Viessmann Kiefer Racing is szívesen használná a márkát. Erre abból lehet következtetni, hogy az alakulat német versenyzője nemrégiben tesztelte a német cég egyik versenygépét, méghozzá Hockemheimben, habár meg kell hagyni, hogy az időjárás nem volt valami kegyes Bradlékhoz, ugyanis esett az eső. Ebből adódóan a 20 éves pilóta nem tudott túlzottan messzemenő következtetéseket levonni a rövidke teszt során, hiszen mindössze húsz kört tett meg a motorral. Nem kizárt tehát, hogy Bradl a későbbiekben legalább még egyszer felpattan majd a Kalex gépére, azonban nagy valószínűséggel már most biztosra lehet venni, hogy a Kiefer Racing jövőre már nem Suter motorokat fog használni. A Kalex Engineering tájékoztatása szerint 2011-ben akár hét motort is tudnának indítani, amelyből mindezek alapján kettő a Pons csapaté lenne, kettő a Kiefer Racingé, a további három pedig egyelőre kérdéses, habár az sem biztos, hogy a német cég egyáltalán kihasználná-e a maximális kapacitást. Talán ők maguk is jobban járnának, ha csak két csapatnak szállítanának két-két motort.
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4777
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4777