Valentino Rossi csapatfőnöke, Davide Brivio, szerint a kilencszeres világbajnoknak jóval egyszerűbb dolga lesz a Ducatival, mint 2004-ben a Yamahával volt, hiszen a bolognaiak motorja egyértelműen versenyképes.
„Tulajdonképpen könnyebb lesz Valentinonak, hiszen a Ducati lényegében versenyképes, ezzel szemben viszont a Yamaha nem volt az, amikor ő megérkezett hozzájuk. A Ducati jelenleg sokkal közelebb van az élmezőnyhöz, mint a Yamaha akkoriban volt, sőt a motorjukkal akár nyerni is lehet. Sport szempontból azonban úgy gondolom, hogy nehezebb lesz Valentinonak, mivel sokkal magasabb a színvonal a MotoGP-ben.” – mondta Davide Brivio, aki egyáltalán nem állít badarságokat, hiszen a Ducati jelenleg valóban egyértelműen versenyképesebb, mint a Yamaha volt 2003-ban. Arról már nem is beszélve, hogy egyes vélemények szerint Casey Stoner koránt sem töri már magát annyira, mint korábban, így a GP10 valós erejét illetően csak saccolni lehet. Az ausztrál már többször nyilatkozta, hogy alig várja, hogy felülhessen a Honda versenygépére, ugyanis számára az egyet jelent majd azzal, hogy végre maga mögött tudhatja ezt a borzalmas évet, amikor is egyszerűen sem jön össze neki.

Elég valószínű egyébként, hogy Rossi is kissé hasonló cipőben van, mint Stoner, hiszen neki a lábtörése miatt úszott el az év, arról már nem is beszélve, hogy nagyon úgy tűnik, hogy amióta bejelentette a Ducatihoz való távozását, azóta a Yamaha nem biztos, hogy minden támogatást megad neki. Persze ezt nem vehetjük biztosra, ugyanis nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a „Doktor” nem egyszer hangoztatta, hogy még koránt sincs 100%-os állapotban, arról pedig már nem is beszélve, hogy a Hondával lényegesen rosszabb kapcsolatban volt 2003 végén, mint most a Yamahával, mégis az „aranyszárnyasok” az utolsó pillanatig versenyképes motort tettek alá. (Rossi akkor az utolsó hét versenyből hatot megnyert)
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4773
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4773