Mint utóbb kiderült, Shoya Tomizawa a misanoi verseny napján hosszabbított csapatával a Technomag-CIP Racing-gel, amelynek értelmében a japán 2011-ben is a Moto2-ben versenyzett volna.

Shoya Tomizawa, a Moto2-es géposztály történetének első győztese, néhány órával a misanoi viadal megkezdése előtt írta alá csapatával a 2011-es szezonra szóló szerződését. A japán versenyző jövőre is a Technomag-CIP színeiben állt volna rajthoz a Moto2-es géposztályban, ahol egyébként a 19 éves motoros egyértelműen feltalálta magát. A tény tehát, hogy Tomizawa jövője ilyen szempontból már biztosítva volt, még drámaiabbá teszi a motoros halálát. Azt egyelőre persze nem lehet tudni, hogy végül is melyik két versenyző lesz jövőre a csapat pilótája, mivel erről még egyértelműen korai beszélni, akárcsak arról, hogy vajon helyettesíti-e majd valaki Tomizawát az év végéig. Amint viszont már most félig –meddig biztosra vehetünk, hogy a 48-as rajtszámot vissza fogják vonultatni, vagyis onnantól azt senki sem használhatja a jövőben.
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4772
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4772