Az első sepangi teszt alapján mit gondolsz, változtak tavaly óta az erőviszonyok?
Nem, Stoner és a Honda ugyanúgy uralja majd az idei évet
A Ducati és a Yamaha kicsit feljebb zárkózott, de a Honda még mindig előttük jár
Igen változtak, hiszen a Ducati, a Honda és a Yamha is a vb-címért harcol majd
MotoGPHírek a Twitteren
Hírek
Superbike: Rea dobogóra állt a Suzukai nyolc óráson
2010. Július 27. 21:40 - Zoli
A Superbike-versenyzők közt már régóta nagy hagyománya van annak, hogy szezon közben, mondhatni önszorgalomból és puszta kihívásból részt vesznek különböző hosszú távú motorversenyeken.
2012. Február 4. Carlo Pernat, a Pramac Ducati sportigazgatója akárcsak tavaly a legtöbb futamot követően, úgy most a sepangi teszttel kapcsolatban is elmondta a véleményét. Az olasz szerint Stoner máris a limiten ment.
2012. Február 4. „Maga a CRT-koncepció rendben van, de a Valenciai teszten tapasztalt különbségek a köridőkben már túl nagyok voltak” – Nakamoto Shuhei, a HRC ügyvezető alelnöke
2012. Február 3. A 2012-es első hivatalos tesztet mint mindig most is számos fotós örökítette meg, ki olyan, ki pedig amolyan aspektusban. Ezek közül mi megpróbáltunk néhány érdekesebb képet összeszedni, kedvezve ezzel olvasóinknak.
2012. Február 3. Túl vagyunk tehát a 2012-es esztendő első hivatalos tesztjén, amelynek köszönhetően némiképpen azért kezdenek körvonalazódni előttünk az erőviszonyok. Nézzük mi is történt a háromnapos próba során.
2012. Február 2. A Tech3 Yamahások számára igen biztatóan sikerült a háromnapos malajziai teszt, hiszen Crutchlow volt, hogy az élmezőnybe tartozott, Dovizioso pedig még sérülten is egészen jó körökre volt képes.