Ben Spies a második, míg Colin Edwards a harmadik, sor közepére kvalifikálta magát a tegnapi időmérőn.
A 2009-es Superbike világbajnok, Ben Spies, mindössze alig több, mint fél tized másodperccel maradt le a tegnapi időmérőn a képzeletbeli első sorról, hiszen míg az amerikai 1.21.679-es időeredményt futott, addig a harmadik helyet megszerző Andrea Dovizioso 1.21.617-re volt képes. Azt azonban nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a „Könyök Kölyökben” ne lett volna benne egy első soros köridő, ugyanis a Yamahás pilóta önhibáján kívül nem tudta az időmérő utolsó pillanataiban megjavítani a legjobbját. Ezzel szemben Colin Edwards hiába próbálkozott egészen a tréning leintéséig a javítással, a „Texasi Tornádónk” egy nyolcadik helyre futotta. Természetesen Edwards nem teljesen elégedett, de azért az előző futamokon nyújtott teljesítménye alapján azt mondhatjuk, hogy az amerikai összeteheti a két kezét, hogy a harmadik sor közepére tudta kvalifikálni magát. Az hazai idő szerint este 23:00-kor kezdődő viadalon Spies számára egyértelműen a dobogó, míg Edwardsnak a top6-ba kerülés a fő cél.

Ben Spies, 5. hely, 1.21.679
„Kicsit frusztráló, hogy szinte karnyújtásnyira voltam attól, hogy pályafutásom során, a MotoGP-ben, először kvalifikáljam magam az első sorba, azonban ez mégsem sikerült. Ettől függetlenül azonban elégedett vagyok az ötödik hellyel, hiszen egy jó start esetében egyből ott lehetek a legelejében. Valamivel Kallio mögött haladtam amikor ő elesett a „Crokscrew”-ban. Mivel az a kanyarkombináció beláthatatlan, ezért kénytelen voltam visszább venni a tempóból, mivel attól tartottam, hogy esetleg nem a bukótértben, hanem a pályán maradt a motor. Ennek köszönhetően tehát kénytelen voltam elbúcsúzni az első sortól, de annyira nem bánom, hiszen inkább indulok egy-két hellyel hátrébbról, minthogy óriásit bukok valakinek a gépében és ezzel együtt talán súlyosan megsérülök. Ami pedig a versenyt illeti: A győzelemre egyértelműen esélyem sincsen, hiszen Stoner és Lorenzo messze sokkal gyorsabb mindenkinél. Természetesen ebbe nem törődöm bele és megpróbálom felvenni a kesztyűt velük, hiszen egy igazi versenyző sosem adja fel, de a realitás az az, hogy ők ketten bőven a mezőny előtt vannak.”

Colin Edwards, 8. hely, 1.22.217
„A hétvége eddig eltelt részében olyan keményem mentem, ahogy csak tudtam, hiszen örömet szereznék okozni a csapatomnak és a hazai szurkolóimnak is, azonban a hetedik-nyolcadik helynél előrébb nemigen futotta. Nem tudom, hogy mit kellene még tennem ahhoz, hogy gyorsabb legyek, mivel úgy érzem, hogy én mindent kihoztam magamból. Az egyértelmű, hogy Stoner és Lorenzo elérhetetlen a számunkra, viszont ha sikerülne előrébb lépnünk, akkor szerintem Dovizioso fogható lenne. Azt egyelőre még nem tudtuk eldönteni, hogy melyik abroncsot tesszük majd fel a versenyre, mivel érdekes módon nálam a kemény keverék is jól működött, hiszen pénteken azon futottam a legjobb körömet. Természetesen a puha gumik sem rosszak, de a fene sem tudja, hogy azok milyen állapotban lesznek az utolsó körökre.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4304
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4304