Andrea Dovizioso, idén először, az első sorból indulhat, a magyar idő szerint este 23:00-kor kezdődő laguna secai viadalon. Az olasz csapattársa, Dani Pedrosa, a második sor legelőkelőbb helyét szerezte meg.
Andrea Dovizioso korábban sokat panaszkodott, hogy az időmérőkön nem igazán tud előkelő helyről indulni, ami most kivételesen nem igaz, ugyanis a 2004-es 125-ös világbajnok az első sor legvégéről, a harmadik pozícióból vághat neki a laguna secai viadalnak. Az olasz versenyző azonban inkább van közelebb a mögötte következő Pedrosához, mint az előtte lévő Stonerhez, akitől közel fél másodpercet kapott a Repsol Hondás. Jorge Lorenzoról már nem is beszélve, hiszen ő egyedüliként a mezőnyben 1.21 alatti időeredményre volt képes, miközben Dovi 1.21.6-ot futott. Nagy valószínűséggel tehát a versenyen nem biztos, hogy akármelyik Hondásnak is lesz beleszólása a győzelem sorsába, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy Stoner és Lorenzo külön csatájáról szól majd a viadal. Persze ha a futam előtti bemelegítő edzésen előrébb tudnának lépni a japán gyár versenyzői, akkor már más lenne a helyzet, de egyébként más esélyünk nincsen a spanyol – ausztrál kettőssel szemben, csak ha hasonlóval próbálkoznak, mint Valentino Rossi 2008-ban Stonerrel szemben: Egy jó startot követően erőszakosan az élre törni, majd csatára kényszeríteni a gyorsabb versenyző(ke)t.

Andrea Dovizioso, 3. hely, 1.21.617
„Boldog vagyok, mivel idén először indulhatok az első sorból, ami egyébként arra enged következtetni, hogy előrébb tudtunk lépni, hiszen a cél az volt, hogy a kvalifikációs teljesítményünkön javítsunk. Tulajdonképpen egész szombaton gyorsak voltunk, szóval ezért szeretnék külön köszönetet mondani a csapatomnak, ugyanis nagyszerű munkát végeztek. Pénteken és szombaton is gondjaim voltak az utolsó szektorral, de végül mégiscsak sikerült egy jó köridőt összetennem. A versenytempónkat jónak mondanám, de nem ártana még javítani egy s máson, mivel Casey és Jorge nagyon gyorsak. Ami pedig a gumiválasztást illeti: Nagy valószínűség szerint hátulra a puhább, előre pedig a keményebb keveréket tesszük majd fel.”

Dani Pedrosa, 4. hely, 1.21.655
„A szombat délelőtti szabadedzésen ugyan előrébb tudtunk lépni, mégis a délutáni időmérőn nem tudtuk kvalifikálni magunkat az első sorba. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem olyan rossz, hogy a második sor elejéről indulunk. Rengeteg kört megtettünk egyetlen gumiszettel, méghozzá közel harmincat. Azt kell mondanom, hogy Bridgestone abroncsai igen jól szuperáltak, szóval ilyen szempontból elég ígéretesnek tűnik a holnapi futam. Vasárnap a bemelegítő edzés kulcsfontosságú lesz, hiszen egy-két tizedet mindenképpen gyorsulnunk kellene ahhoz, hogy a viadalon a legjobbak között lehessünk. Ezen felül a gumiválasztás is kulcsfontosságú lehet a verseny végkimenetelét illetően."
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4299
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4299