Elesett Marco Simoncelli az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén, ami magyar idő szerint péntek este volt. A Gresini-Hondával a 12. helyen zárta a gyakorlást, csapattársa, Marco Melandri már jobban érzi magát, 9. lett.
Simoncelli nyilatkozatában elviccelődte ugyan a kínos incidenst, de nyilván jobban örült volna, ha gond nélkül sikerül debütálása Laguna Secában. Melandri lassan gyógyuló válla egyre jobban van, de azért arra kíváncsi, hogyan fogja bírni az újabb versenyt.

Marco Melandri (9. hely, 1:23.021):
„Jó napunk volt pénteken, két különböző alapbeállítást próbáltunk ki, hátha a motor eleje jobb lesz valamelyiktől, és azt hiszem, sikerült találni néhány jó megoldást. Holnap több dolgon is változtatunk, megpróbálunk lépésről lépésre közeledni az élen álló srácokhoz. Jobban érzem magam, mint Németországban, de a verseny kemény lesz ezzel a sok bal kanyarral. A verseny végére biztos nehezen tudom majd tartani a tempót, ezért fontos lesz, hogy a futam első szakaszában jól menjek, aztán majd összeszorítom a fogam, hogy kitartsak a kockás zászlóig.”

Marco Simoncelli (12. hely, 1:24.002):
„Ütős bemutatkozás volt! A harmadik körben a négyes kanyarban vétettem egy apró hibát, felváltottam, mialatt még döntöttem a motort, és elestem. Kár érte, mert jól kezdtem, és az esést leszámítva állandó köridőket tudtam futni. Még mindig nem érzem tökéletesnek a motort, az elejével továbbra is gondjaink vannak, nehezen tudom az íven tartani, és így nem vagyok kellőképpen magabiztos sem. Javítanunk kell ezen, és szerintem szombaton sikerülni is fog. Az új elektronikai csomag kezesebbé és vezethetőbbé teszi a motort. Még nem tudom megmondani, ez mekkora különbséget jelent körönként, de a versenyen szerintem sokat nyom majd a latban.”
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/4287
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/4287