Az első sepangi teszt alapján mit gondolsz, változtak tavaly óta az erőviszonyok?
Nem, Stoner és a Honda ugyanúgy uralja majd az idei évet
A Ducati és a Yamaha kicsit feljebb zárkózott, de a Honda még mindig előttük jár
Igen változtak, hiszen a Ducati, a Honda és a Yamha is a vb-címért harcol majd
MotoGPHírek a Twitteren
Hírek
Pedrosa tavaly is negyedikként kezdett
2010. Július 24. 10:14 - Vér Viktória
Az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén a negyedik helyen végzett Dani Pedrosa, ám ez akár biztató jel is lehet a számára. Ezúttal Andrea Dovizioso szerepelt jobban, az olasz harmadikként kezdett Laguna Secában.
Míg a kaliforniai pályára gyorsan ráérző Dovizioso fél másodperccel, addig 2009-es futamot megnyerő Pedrosa közel kilenc tizeddel maradt el Repsol-Hondájával a pénteki gyakorláson elsőként végző Casey Stoner idejétől. A spanyol tavaly is 4. volt az első szabadedzésen, a futamot pedig végül megnyerte. Persze ez talán csak a statisztikai adatokat kedvelőknek és természetesen a drukkereinek számít afféle pozitív jelnek.
Andrea Dovizioso (3. hely, 1:22.225): „Nagyon örülök annak, hogy így kezdtük a hétvégét. Gyorsan fel tudtam venni a ritmust, gyorsabbak vagyunk, mint tavaly voltunk ugyanitt. Az idei RC212V sokkal vezethetőbb, így sokkal könnyebb jó ritmust felvenni, majd gyors és konzisztens köröket futni. Az utolsó etap előtt egy új dolgot próbáltunk ki az elektronikái beállításokkal a kipörgés gátlónál, és szerintem bevált. De természetesen ezen tovább kell még finomítani, és tovább tesztelni szombaton, hogy jobban megértsük a különbségeket, de egyértelműen előre léptünk. A Bridgestone aszimmetrikus gumijai jó működnek. A leggyorsabb köröknél a keményebb összetételeket használtam, biztos vagyok benne, hogy jó versenybeállításokat találunk, és jól fog menni az időmérő is.”
Dani Pedrosa (4. hely, 1:22.559): „Tudom, hogy sokat fogunk tudni javítani, ezért magabiztosan várom a hétvége hátralévő részét. A délutáni első etapot követően változtattunk egy s mást a motoron, ami nem hozott annyit a tempó szempontjából, mint arra számítottunk, van méh néhány terület, amin tovább kell dolgozni, hogy előre lépjünk. Már az első napon is gyors köröket futottak az élen, de nem aggódok a különbség miatt, mert tudom, hogy leszek jobb is. tovább kell dolgoznunk azon, hogy növelhessük a hátsó tapadást, és azon is, hogy még stabilabb legyen a motor eleje. Tavaly sem voltunk kifejezetten gyorsak az első napon.”
2012. Február 4. Carlo Pernat, a Pramac Ducati sportigazgatója akárcsak tavaly a legtöbb futamot követően, úgy most a sepangi teszttel kapcsolatban is elmondta a véleményét. Az olasz szerint Stoner máris a limiten ment.
2012. Február 4. „Maga a CRT-koncepció rendben van, de a Valenciai teszten tapasztalt különbségek a köridőkben már túl nagyok voltak” – Nakamoto Shuhei, a HRC ügyvezető alelnöke
2012. Február 3. A 2012-es első hivatalos tesztet mint mindig most is számos fotós örökítette meg, ki olyan, ki pedig amolyan aspektusban. Ezek közül mi megpróbáltunk néhány érdekesebb képet összeszedni, kedvezve ezzel olvasóinknak.
2012. Február 3. Túl vagyunk tehát a 2012-es esztendő első hivatalos tesztjén, amelynek köszönhetően némiképpen azért kezdenek körvonalazódni előttünk az erőviszonyok. Nézzük mi is történt a háromnapos próba során.
2012. Február 2. A Tech3 Yamahások számára igen biztatóan sikerült a háromnapos malajziai teszt, hiszen Crutchlow volt, hogy az élmezőnybe tartozott, Dovizioso pedig még sérülten is egészen jó körökre volt képes.