

![]() |
|

| Igen |
| Nem |
| Már alá is írt |
| Csak ha a Yamaha nem áll el a fizetése csökkentésétől |

Befuccsolhat az egész vitatott sávolyi beruházás
Teljesen bedőlhet az egész sávolyi motorpálya-beruházás, ha néhány napon belül nem írják alá a vitatott módon megítélt tízmilliárdos állami hitelről szóló szerződést, márpedig erre egyes források szerint egyre kevesebb az esély. Az állam ugyanakkor közben már pályázatot is kiírt azoknak az utaknak a megépítésére, amelyek a motorpályához vezetnének. Bár jelenleg kétséges, hogy egyáltalán megépülhet-e a sávolyi motorversenypálya és rendezhet-e Magyarország szeptemberben MotoGP-futamot, az állam már elindította a leendő Balatonringhez vezető utak megépítéséhez szükséges eljárásokat. A Közbeszerzési Értesítőben szerdán megjelent felhívás szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kivitelezőt keres két olyan út megépítésére, amelyeken a pályához egyszerűbben el lehet majd jutni az autópálya felől.
A pályázat nyertesének ki kell építenie egy 700 méteres útszakaszt, amely a sávolyi autópálya-csomópont összekötő ágát csatlakoztatja a 7-es fúőúthoz, ezenkívül egy földutat kell átépítenie mintegy 250 méteres távon. A közbeszerzést május közepéig bonyolítják le a felhívás szerint. Az [origo] megkérdezte az állami céget, miért tették közzé a felhívást az előtt, hogy a projekt sorsa eldőlt volna, illetve, hogy az útnak akkor is meg kell-e épülnie, ha a motorversenypálya végül mégsem épül meg. A NIF Zrt. későbbre ígért választ a kérdéseinkre.
A levegőben lógó szerződés
Az, hogy lesz-e egyáltalán pálya, az nagyrészt a beruházó és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közötti hitelszerződés megkötésétől függ. "Ha a jövő héten nem kezdődik meg a munkaszervezés és a munkák elindítása, akkor nem lesz MotoGP, ehhez azonban még a héten alá kell írni a hitelszerződést a beruházóval" - mondta az [origo]-nak Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, aki kormánybiztosként a sávolyi motorversenypálya-beruházásért is felel.
A kormány tavaly októberben mintegy 15 milliárd forintos állami kezességvállalással megtámogatott hitelről döntött, amelyet a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) kell folyósítania a spanyol beruházónak, pontosabban a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek. A projekt kormányzati támogatásának része, hogy az állam - a Magyar Turizmus Zrt.-n keresztül - mintegy 20 milliárd forintot fizet tíz év alatt a MotoGP verseny jogtulajdonosának, a Dornának a versenyrendezés jogáért.
Az MFB és a beruházó máig nem kötötték meg egymással a szerződést, ugyanakkor a pályának el kellene készülnie szeptemberig, különben idén Magyarország nem rendezhet MotoGP-futamot. Ez egyenlő azzal, hogy nincs értelme megépíteni a pályát. Az állami hitel nélkül a beruházónak nincs elég pénze, máshonnan hitelt a válság miatt nem kap. "Rövid időn belül le kell zárni a kérdést, vagy ki kell mondani, hogy nem tud megépülni a Balatonring", "ha nem tud megvalósulni időre, akkor nem érdemes elkezdeni" - érzékeltette a problémát Jauernik István, a beruházásban szintén érintett Önkormányzati Minisztérium (ÖM) államtitkára.
Csak két nap maradt
Jauernik azt mondta, a szakemberek szerint még van esély rá, hogy elkészüljön a pálya a MotoGP-futam előtt, de "egyre nagyobb a veszélye", hogy az egész kifut az időből. Szerinte a fokozott sajtóérdeklődés sem segít: "az már nem normális dolog, ami e körül a projekt körül történik", egyre nehezebb véleményt mondani vagy dönteni, "lassan senki nem mer semmit aláírni" - mondta. A sávolyi beruházás az után váltott ki nagy érdeklődést, hogy kiderült, a kormány annak ellenére döntött a támogatás megadásáról, hogy a Pénzügyminisztérium szakértői aggodalmukat fejezték ki a beruházás jogszerűsége és gazdaságossága miatt.
Az önkormányzati miniszter, Varga István kedden az Indexnek azt nyilatkozta, ha "március első napjaiban aláírjuk a hitelszerződést, feszítetten, de tartható a terv". Suchman szerint a "március első napjai" azt jelenti, hogy legkésőbb e héten meg kell lennie a hitelszerződésnek. Erre tehát a szerdát leszámítva két nap maradt.
A kormánybiztos szerint az aláíráshoz szükséges vizsgálatokat a gazdasági tárcánál még le kell folytatni, és ez valóban időigényes, "több, mint amire számítottam". Ennek ellenére azt mondta, lát rá esélyt, hogy még a héten megkössék a hitelszerződést.
Az [origo] MFB-ből származó információi szerint azonban nem valószínű, hogy a héten alá lehet írni a papírokat. Ennek ugyanis előzménye, hogy a hitelt felvevő cég jelentkezik azzal, hogy teljesítette az összes folyósítási feltételt, majd az MFB megvizsgálja, hogy ez valóban megtörtént-e. Szerződést csak e procedúra után lehet aláírni. A hitelfelvevő forrásunk szerint szerdáig nem jelentkezett az MFB-nél, aláírási időpont még nincs.
www.origo.hu
Az MFB aláírhatja a sávolyi pálya hitelszerződését
A kormány továbbra is úgy véli, hogy a sávolyi MotoGP-pálya fontos beruházás; a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a napokban aláírhatja a hitelszerződést. Hozzátette: a külföldi példák is azt mutatják, hogy egy ilyen versenypálya építése hosszú évekre tudja sikeressé és nyereségessé tenni azt a beruházást. Közölte: a sávolyi Balatonring fejlesztése nem szerepelt a kormány napirendjén; a kabinet 2009 októberében már döntött, hogy megfelelő állami hitelt és támogatást ad a beruházáshoz, „ebben nincs változás".
A beruházás abban a fázisban van, hogy az MFB által nyújtandó hitelszerződés feltételeiről tárgyalnak a felek, ezt a napokban aláírják – közölte Szollár Domokos. A beruházás a szükséges hitel felvételéhez tavaly októberben kapott állami garanciát. A Sedesa és Grupo Milton vezette spanyol konzorcium azt vállalta, hogy a Somogy megyei Sávolyon megépíti a versenypályát, amelynek 2008. november 6-án rakták le az alapkövét. Az eredeti tervek szerint 2009 őszén már megrendezték volna az első versenyt, de a válság többször átírta a forgatókönyvet. A beruházó jelentős hitelt igényelt a Magyar Fejlesztési Banktól a 80-90 millió eurósra tervezett pálya megépítéséhez, de a hitelbírálat elhúzódott. Azért, hogy a Balatonring elkészülhessen az immár 2010 őszére tervezett világbajnoki futamig, a beruházó konzorcium október elején saját kockázatra megkezdte az építkezést a rendelkezésre álló 25-30 százalékos önerőből. A hitelezési eljárás utolsó szakaszához volt szükség a kormánygaranciára.
Idén márciusban több civil szervezet is követelte a MotoGP-pálya állami támogatásának vizsgálatát. A civilek pénzügyminisztériumi dokumentumokra hivatkozva azt közölték: a tárca kockázatosnak és jogsértőnek ítélte a beruházás állami támogatását és az állami óriáshitel konstrukcióját. A hatástanulmány szakértői elemzése egyértelműen kimutatta, hogy a felvázolt konstrukció számos kockázatot rejt magában és a 15 milliárd forintos MFB-hitel nyújtásával igen kedvezőtlen helyzetbe hozza a magyar államot.Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt mondta: a kormány továbbra is azt gondolja, hogy sávolyi beruházás fontos, mert élénkíti a gazdaságot, javítja az ország imázsát, munkahelyet teremt a térségben, és elősegíti, hogy a Balaton menti régió egész évben prosperáljon.
MTI

|
|
|
|
|
|

Címzett:
2010-07-29 21:20:18
A mosolyikonok csakis a hozzászólás szövegében jelennek meg, a nicknevekben nem. URL-ek használata egyenlőre nem engedélyezett. Kérünk mindenkit, hogy mellőzze a nem ide illő szavakat. Köszönjük.
vastag, dőlt, aláhúzott,
áthúzottAz URL/webcím beírása, kép beszúrása nem engedélyezett. A hírre hivatkozni a számával lehet (címsorban látszik), ilyen formában: "#1234" (idézőjel nélkül).
A smiley ikonok behelyettesítése automatikus, mutass az egérrel az ikonra. A megjelenő karaktereket kell a szövegbe írni. Csak az itt látható formázások, ikonok engedélyezettek.
Pl.:
vastag betű --> [b]vastag betű[/b]