Julian Simon kissé csalódottan, míg Mike Di Meglio épp ellenkezőleg, vagyis elégedetten nyilatkozott a háromnapos jerezi tesztről. Mind a két motorosnak más-más tapasztalatai vannak motorjukat, az RSV-t, illetően.

„Az igazság az, hogy elég pechesek voltunk a teszt során, hiszen körülbelül összesen három kört tudtam megtenni normál körülmények között.” – kezdte Simon. „Egyik alkalommal, amikor kimentem a pályára, arra lettem figyelmes, hogy a motorblokk nem adja le megfelelően az erőt. Próbáltunk rájönni a hiba okára, de egyszerűen nem találtunk megoldást. Nagyon sajnálom a dolgot, mivel az időjárás sem kedvezett nekünk, tehát tulajdonképpen két napot csak úgy elpocsékoltunk.” – magyarázta Simon. A 2009-es 125-ös világbajnokkal ellentétben Jorge Martinez másik embere, Mike Di Meglio, kimondottan pozitívan nyilatkozott az RSV-ről: „Úgy érzem, hogy sikerült alkalmazkodnom a négyütemű motorokhoz, ami miatt nagyon boldog vagyok. Az utolsó napon az eső ellenére is kimondottan jól éreztem magam a pályán, ugyanis az RSV-nek kiváló volt a tapadása. A motor beállításait illetően tulajdonképpen semmi extrát nem csináltunk, csak a vázzal variáltunk. Azt kell mondanom, hogy jelen pillanatban egyelőre sokkal többet számít, hogy az ember minél több kört tegyen meg a motoron, ezáltal is növelve a tapasztalatát.” – mondta a 2008-as 125-ös világbajnok. Nos, eddig ugye Julian Simon volt az, akinek jobban ment a szekér, viszont jelen állás szerint Mike Di Meglio is kezd szép lassacskán ráérezni az új motorra. Meglátjuk, hogy a következő teszten miként szerepel majd Jorge Martinez „Aspar” versenyzőpárosa.
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3159
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3159