A Forma-1 és a WRC után a pálya üzemeltetői Abu Dhabiban a MotoGP-t vették célkeresztbe, s szánt szándékuk, hogy életre keltsék a MotoGP csúcspontját.

Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, s egyúttal Dubaj után az ország második legnépesebb városa Abu Dhabi. Néhány évvel ezelőtt nem volt olyan ember, aki kapcsolatba hozta volna ezt a helyszínt a motorsporttal. De az idők változnak, ahogy azt mondani szokás. Nagyon rövid idő alatt „kiemelkedett a földből” a Yas Marina elnevezésű futurisztikus versenypálya, ami tavaly óta a Forma 1-es Világbajnokságot látja vendégül.

Jövőre pedig a Rally Világbajnokság is a helyszínre érkezik. Decemberben az Emírség pályázóként vesz részt a rally rendezésében. Ha a FIA részéről szabad utat kapnak, akkor 2011-től a WRC-t is a Perzsa-öböl partvidékén láthatjuk szerepeni. De ezzel még nincs vége! A pálya üzemeltetői a MotoGP-t is ide akarják csábítani.

A pálya igazgatója, Richard Cregan nem csak arról gondoskodott, hogy megfelelő tervek készüljenek, hanem hogy ezek már viszonylag előrehaladott állapotban is legyenek. „A MotoGP feje, Carmelo Ezpeleta tavaly járt itt. Hermann Tilke pályaépítész a következő hetekben készíti el számunkra a megfelelő javaslatot” – mondta Cregan. „De ennek is kell egy kis idő. Két – három évre tesszük, míg Abu Dhabi abba a helyzetbe kerül, hogy vendégül láthassa a MotoGP mezőnyét” – folytatta az igazgató, aki maga is szenvedélyes MotoGP szurkoló. Nem csoda hát, ha úgy fogalmazott, hogy fantasztikus lenne, ha a néhány éven belül a kétkerekűek világbajnokságát is a versenypályáján köszönthetné.
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/3152
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/3152