A hétvégén Valentino Rossi megszerezte kilencedik világbajnoki címét és ezzel újabb lépést tett, hogy ő legyen minden idők legjobbja. Érthető tehát, hogy a Yamaha egész életre szóló szerződést kínál az olasznak.

Jarvis bízik az olasz hűségében
A japánok már most szeretnék bebiztosítani magukat, hogy Rossi 2010 után is náluk folytassa, merthogy jelenlegi szerződése a jövő év végéig érvényes. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a Doktor nem igazán örült, hogy a csapat meghosszabbította Jorge Lorenzo kontraktusát, másfelől a Ducati gyár pedig nem sajnálna egy nagyobb összeget ajánlani a friss világbajnoknak csakhogy őket erősítse 2011-től. Éppen ezért a Yamaha vezetője, Masao Furusawa már Estorilban puhatolódzó megbeszéléseket folytatott a 30 éves versenyzővel egy esetleges egész életre szóló szerződésről.
.jpg)
Rossi 2009-ben is felért a csúcsra a Yamahával
Ebben bízik az istálló versenyigazgatója, Lin Jarvis, aki reméli, hogy 2010 után is maradni fog Rossi. „Az elsődleges célunk Rossival, hogy pályafutása végéig a Yamahával maradjon és ez soha nem változzon. Azt szeretnénk, ha a lehető legtovább velünk maradna és tőlünk vonulna vissza, ez persze mindkét féltől is függ. Minden tiszteletünk az övé, amit már eddig is tett a Yamaháért és ahogyan idén versenyzett. Úgy gondolom, most jobb, mint bármikor máskor a karrierje során” – nyilatkozta Jarvis.
Hivatkozás: http://www.motogphirek.hu/hirek/2420
Mobil/PDA: http://www.motogphirek.hu/m/2420